2014. április 25., péntek

Chapter Seven.

Khm, khm. Sziasztok. Megérkeztem az új résszel és sajnálom, de most nem tudok válaszolni a kommentjeitekre, mert telefonról vagyok, és most ha furcsa lesz a szöveg formája, azért van.
Remélem mindenkinek tetszeni fog, és bocsánat, ha ez rövid lett, a következő  garantáltan hosszabb lesz. Jó olvasást.
Blackbird xx

/Harry Styles/
21st, july, 2014
London
08:43

Csodálatos a reggel, mikor egy olyan ember karjaiban ébredsz akit szeretsz és viszont szeret. Ennél jobb dolog nincs is.
Kinyitottam a szemeim és rögtön Louist kerestem velük. Az arcát kezdtem el fürkészni. Olyan kisimult, semmi düh, semmi idegesség. Ilyenkor úgy néz ki, mint egy édes angyal, aki a fellegekből szállt alá, csak azért, hogy a körülötte lévő emberek boldogabbak legyenek. De ez az angyal túlhajszolta magát és most beteg, mert annyi sokszor adott mások véleményére, hogy belerokkant a megfelelni vágyásába. Én pedig akkor is kisegítem ebből a rémkorszakból, ha életem végéig is ezt kell csinálnom.

- Lou. - szóltam, közben a kezem, óvatosan az arcára helyeztem, mire ő egy kicsit megrezzent.
- Életem ébresztő, megy a repülőm. Mennem kell vissza. - szomorkodtam.
- Nem alszok. - pattantak ki a szemei és felült az ágyon.

Gyorsan elhagyta a jó meleg takarót és kirohant a fürdőbe. Hallottam ahogy fogatmos, meg gondolom beveszi a gyógyszereit. Kijött, felkapkodott magára pár ruhát és lement. Ezt mindössze tíz perc alatt. Nekem ez így korán reggel nem lenne a legjobb így pattogni mint ő. Én ehhez túl lusta vagyok.
Óvatosan lehúztam magamról a takarót, nehogy hirtelen csapjon meg a hidegebb levegő, és felálltam, majd becéloztam a fürdőt. Elvégeztem az ottani dolgaim, de nekem háromszor annyi időbe telt mint Boonak. Szeretek kényelmes lenni. Lassan felöltöztem, még szerencse, hogy már majdnem itt lakok, úgyhogy van itt ruhám.
Egy hatalmas ásítással indultam le Louhoz. Ahogy egyre lejjebb értem, finom illatokat éreztem.

- Boo. - léptem be a konyhaajtón egy hatalmas mosoly kíséretében.

Persze Lou, mint mindig, így most is, komor arcot vágott.

- Mit csinálsz? - érdeklődtem, közben szétnéztem.
- Palacsintát. - válaszolt én pedig akartam neki adni egy 'jó reggelt' puszit,  erre ő elfordította a fejét és  tovább tevékenykedett.
- Most nem érek rá. - mondta ellentmondást nem tűrően.
- Azért az a puszi sem fél óra. - morgolódtam, majd leültem az asztalhoz.
Kis idő múlva előttem  sorakoztak a finom palacsinták. Láttam, ahogy Lou elkezd elpakolni, így felálltam, és hozzányomtam a konyha pulthoz.

- Na, és most ráérsz? Rohanósom. - vigyorogtam.

Válaszát meg sem várva, kezeim a derekára simítottam és egy finom puszit leheltem ajkaira, majd megcsókoltam. Mentolos kis csók volt.

- Majd kiviszlek a reptérre is. - motyogta a szemeim közé nézve.
- Nem kell, látom, hogy kivagy. - nyomtam egy gyors puszit a szájára és leültem enni.
- De kiviszlek. - akaratoskodott, nekem pedig egyik fülemen be, másikon ki.

A palacsinta igazán finom lett, amit nem is csodálok, hiszen tökéletesen megtudja csinálni.
Megreggeliztem és felhívtam az aszisztensem, hogy intézzék el nélkülem a munkát, mondjanak le mindent, mert én nem megyek vissza, mikor látom, hogy Louisnak szüksége van rám.

- Drágám! - szóltam neki vidáman és elindultam a szobánk felé.

Ott találtam meg amint ágyaz.
Odalopództam mögé és átöleltem.

- Maradok itthon veled. Lehet, hogy sokat fogok telefonálni, de itt vagyok. - pusziltam a nyakára.
- Kibírom. Neked meg menni kell. - motyogott.
- Lou. Mit beszéltünk tegnap? - vágtam be magam az ágyba vigyorogva, majd magamra rántottam és felétámaszkodtam.

A szemei gyönyörűen csillogtak, mégis fájdalommal töltött el ha bele néztem. Látszik benne, hogy az élet megtörte őt.

- Azt, hogy megváltozom. De ez nem megy Harry, nem érted? - háborgott.
- Nem, nem értem. - mosolyogtam.

Nem jó ötlet szívni a vérét, de ez van. Jut eszembe, tízre bent kell lennünk próbán, mivel négy nap múlva koncert.
Lehajoltam hozzá és lassan megcsókoltam. Az idilli pillanatot a cica zavarta meg a nyávogásával.

- Mi van cica? - kérdeztem tőle, bár úgysem érti.

Erre egy újabb nyávogással válaszolt és felugrott mellénk az ágyra, majd közénk furakodott. Megsimogattam a puha szőrét, közben az egyik karommal még mindig Louis fölött támaszkodtam.

- Ő a mi kisbabánk. - mosolyogtam Loura.
- Akkor nevezd el. - vigyorgott.

Végre megszólalt és még mellékelt is egy édes vigyort. Jó érzéssel töltött el.

- Uhmmm, legyen Rambo! - ötleteltem.

Először nem tűnt olyan jó ihletnek, de aztán nekem is megtetszett.

- Ez jó! Rambo. - ült fel és az ölébe vette a kis szörcsinbókot.
- Rambo.- suttogta neki édesen mosolyogva.

A háta mögé másztam és átöleltem, ő pedig hátra hajtotta a fejét a vállamra.

- Nem maradhatnánk így örökre? - kérdezte szomorúan.
- Sajnos nem. - csókoltam a nyakára.
- Pedig milyen jó lenne. - sóhajtott.
- Gyere, aludjunk vissza. Álmos vagyok. - nyöszörögtem és lehúztam az ágyra.
- De nem lehet, tízre bent kell lennünk. -  emlékeztetett.

Lemászott rólam és elindult.

- Cicc, Rambo. Adok neked enni. Jössz Hazz? - pillantott hátra, majd felkapta Rambot, és újra szedte a lábait.

Én pedig utána mentem. Lent a konyhában elővett a hűtőből három konzervet. Én csak figyeltem mit fog tenni. Nem értettem minek három. Ez a macska nem eszik ennyit!

- Harry, szerinted hal, marha, vagy baromfi? - mutogatta a dobozokat.
- Nem tudom, nem vagyok macska. - nevettem.
- De ha muszáj választani, akkor szerintem halas. - komolyodtam meg egy kicsit.

Felbontotta a konzervet és kirakta a táljába, közben Rambo türelmetlenül hallatta hangját. Mikor végre evett már, felmentünk készülődni.
Hirtelen megszólalt Lou telefonja.

- Halo?! - vette fel, én pedig kíváncsian figyeltem az esemyényeket.

Miközben beszéltek hozzá ő csak bólogatott és egyre-egyre csak sápadt. Mit ne mondjak nagyon nagyon megijedtem. Lecsuklott az ágyra és könnyezni kezdett. Letette a telefont és szó szerint kihullott a kezéből, majd könnyezése sírásba torkollott.
Hamar leültem mellé és szorosan megöleltem. Nem kellettek szavak, hogy megértsem, most szüksége van valakire.
Az összes sós csepp ami kihullott a szeméből, a lelkemet marta szét. Halkan zokogott a vállamon és a hátam markolta a kezével.

- Ssh. Mi történt? - aggódtam.
- Meghalt... - suttogta elhalóan.

12 megjegyzés:

  1. Szia...Úhhh,ez nagyon ari rész lett...Mármint az eleje! :) Nagyon aranyosak Larryék! A végére elszomordtam :(
    Várom a kövi részt,kész kínzás ,hogy itt abba hagytad!!!!! :D
    Puszi
    Niki

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szia:DD
      Bocsánat a szomorkodásért, meg a kínzásért is:D
      Sietek a kövivel:* xx

      Törlés
  2. Imádom! .nagyon cukik voltak. csak a végén lettem szomorú. : ( de ki halt meg..? :O siess a kövi résszel. !! :))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik:)
      Majd kiderül. hogy ki halt meg:D szerintem nem lesz meglepő:D
      sietek:D xx

      Törlés
  3. Jujj egyre jobban imádom Oh, ez cuki :3
    De ki halt meg? O.o

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Örülök, hogy tetszik:)
      Maaaajd kiderül és megpróblok sietni:D xx

      Törlés
  4. nagyon jó lett, látom alkalmazod az ötletem, és nem árulom el a többieknek.
    Kár h elnevezték a macskát, a Cica jobb volt, nekünk is volt régen és Cicának neveztük, a legelső macskánkat

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. De végül nem a mellet döntöttem akit te mondtál;)
      hahahaha Rambo Cica :DD xx

      Törlés
  5. imádoom *-* most találtam rá a blogodra és egyből végig is olvastam az egészet *-* nagyon várom a következő rész és nagyon kíváncsi vagyok ki halt meg remélem nem Zayn ...Ngyon jól írsz imádom

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Nagyon örlülök, hogy így vélekedsz:33
      Nem Zayn. Vagy mégis?:DD
      Majd kiderül:))) xx

      Törlés
  6. nagyon tetszik az egész sztori, bírok ilyen "pszichos" sztorikat, vagy hogy is mondjam. tetszett a rész, viszont a vége... ezt hogy merted?! folytatást kérek, most rögtön! :)

    VálaszTörlés
  7. https://www.facebook.com/groups/729164927114155/

    VálaszTörlés