2014. szeptember 30., kedd

Chapter Twenty.

Hi everyone.
Oly sok kihagyás után itt a 20. rész. Hát nem igazán tudom mit írjak ide.
Rettentően sajnálom ezt sok idő "pihit" de a blog újra megnyitja kapuit c:
Én már utálom magam emiatt, remélem ti még nem.
Blackbird xx

/Louis Tomlinson/
29, october, 2014
Tokyo
21:28

- "If this room was burnin'..." - kezdte Harry csodálatos mély hangját a Little White Lies című dalunkat, ami már az utolsó.

A backstageből figyelem őket két takaróba bugyolálva, vacogva. Lassan egy hónapja érzem ezt, a doki nem tud velem mit kezdeni és egyre rosszabb. Annyit mondott álljak le a nyugtató szedésével. De ez nekem nem megy, és már kis dózis nem is hat. Kettő és félre emletem az adagom.
Írt fel lázcsillapítót, de sokszor az sem segít.
Nyugtalan vagyok és túl ideges ahhoz, hogy színpadra álljak. A szólóim Niall kapta meg. Ez már az ötödik koncert, én pedig még még mindig csak kabala vagyok.

- Lou. - szólok a sminkesünknek, abban reménykedve, hogy talán meg is hallja.

Hirtelen két csinos lábat pillantok meg magam mellett.

- Idehozod a gyógyszereim? Meg vizet is kérhetek? - szipogok egyet.

Kis idő múlva lázcsillapítóval és vízzel tér vissza, majd leül mellém. Hamar legurítom a gyógyszert és kényelmesen elhelyezkedem ülve.

- Louis, el kellene menned egy erre szakosodott orvoshoz. Ugye tudod, hogy ez mi? Rosszul vagy, ha nem kapod meg a nyugtatód. - simította finom kezét a vállamra.
- Biztos, hogy nem vagyok gyógyszerfüggő. Találgass ki hülyeségeket. - morgom.
- Szólnom kell Harrynek. Bár biztos észrevette már. Lou ez halálos is lehet. Kérlek!
- Nem szólsz Harrynek ha elmegyek egy orvoshoz?
- Akkor nem. - ezzel abba is maradt a beszélgetés, ő pedig felállt mellőlem.

A dal utolsó sorait hallgattam és azon gondolkoztam nem fogok mondani Harrynek semmit.
A srácok a szám után betódultak a backstagebe két fannal.

- Jobban vagy Boo? - ült le mellém Hazz és egy apró puszit lehelt a számra.
- Juj de forrók az ajkaid. Lázas vagy. - tette a kezét a homlokomra.
- Semmi komoly Harry, nyugi. - erőltettem egy mosolyt az arcomra.
- Annak örülök. - ő is, viszont ő őszintén.
- Lányok, elkészítjük a képeket és nekünk mennünk kell, két hetes pihenésünk lesz. - mondta Niall, a lányok pedig bólintottak és cselekedtek.

Majd kiesett a szemem mikor a párom arcát puszilgatták, pedig már meg kellett volna szoknom. Velem nem szerettek volna közös fotót, mert féltek, hogy elkapnak valamit. De ezt nem lehet. Amint végeztek, elmentek, sőt még a barna lány csókot dobott Harrynek. Dehát rajongók.

- Készen vagy Lou? Mehetünk? - kérdezte Liam, a többiek pedig előre mentek.
- Mindenem a buszban van. - feleltem, majd felálltam, de a hirtelen lendülettől kicsit megszédültem, így meg kellett kapaszkodnom valamiben, ami ezesetben Li válla volt.
- Jól vagy haver? - aggódott.
- Persze, csak hirtelen álltam fel. - motyogtam, közben a ruháim igazítottam.

Mi is a buszhoz tartottunk már és már csak ránk vártak. A lépcsőket egyesével tettem meg, nehogy leszédüljek. A Harry mellett lévő ülésem elfogta Niall, így Zayn mellé ültem az ágyára. Messzebb van az első ülésektől, így tudtunk beszélgetni.

- Beszélt már veled arról? - kérdeztem, közben törökülésbe húztam a lábaim.
- Nem még. Ha rajta múlna soha nem tudtam volna meg, de ezt rendezni kellene. Neked mi a bajod? Miért nem mondod el nekünk? Mostanában olyan furcsa vagy. - ingatta a fejét.
- Azért nem mondok semmit, mert még nem biztos. - fáj bevallani még saját magamnak is, nemhogy neki.
- De Louis, mi nem biztos? Az, hogy elkaptál valami vírust? Nem. Ez komolyabb, mint egy rohadt vírus ugye? - halkult el a végére, én pedig csak halványan bólintottam, reméltem, hogy nem veszi észre, de megtörtént.
- Jézusom Lou, mi a bajod? - hangja egy oktávval fentebb, aggódóan csengett.
- Figyelj, ez még koránt sem biztos, de azt mondják gyógyszerfüggő vagyok. - hajtottam le a fejem.
- Még mindig jobb, mintha más lenne. Vannak erre szakosodott orvosok, menj el egyhez, az én kedvemért. Meg a Harry kedvéért. Louis ebbe bele lehet halni, ne hagyj itt minket. - a végén nyelt egyet és könnybelábadtak a szemei.
- Nem foglak. - ezzel megöleltem, szorosan tartott és nem engedett. - De ne mondd el Harrynek. - suttogtam.
- Nem fogom.

Lassan a repülőtérre értünk. Mikor kiszálltam a buszból, pánikszerűen húztam össze magamon a pulcsim a hideg szél miatt. A hajamba túrt, ezzel összeborzolva ígyis kócos hajszálaim. Úgy nézhettem ki, mint aki homokfúvásban küzd a sivatagban az előrehaladásért.
A repülő lépcsőjére elsőként tettem fel a lábam, így leghamarabb én jutottam fel. Közben két tenyeret éreztem rásimulni a hátsó felemre.
Nem kellett hátranéznem ahhoz, hogy tudjam Harry az.
Fent helyet foglaltam  az egyik ülésen, utána pedig a göndör mellém huppant. Kezét az enyémre vezette, ami a combomon pihent, majd összekulcsolta az ujjaink. Ránéztem, és igazán boldognak tűnt a mosolya, amit nem tudtam viszonozni. Hiányozni fog.

- Mi a baj életem? - döntötte a homlokát az enyémnek és meg akart csókolni, de én elhúzódtam.
- Beteg vagyok. - szóltam rekedten, majd krákogtam egyet.
- Érdekeljen? Nem fog. - ezzel ajkait az enyémre nyomta, egy lágy puszit hagyva a számom, majd mégegyszer, ami már csókba mélyült.
- Én nagyon szerencsés vagyok veled Harry. - suttogtam mikor elváltunk.
- Én vagyok veled szerencsés. Jobbat nem is kívánhattam volna. - mosolygott édesen és még a gödröcskéi is kivillantak amiket úgy imádok.
- Szeretlek. Bármi történjék ezt ne felejtsd el. - mondtam.
- Én is szeretlek téged. - simogatta meg nagyujjával a kézfejem.
- Fáradt vagyok, pihenjünk. - ásítottam, majd a vállára hajtottam a fejem, ő pedig lentebb csúszott.

Remélem már csak Londonban ébredek fel.

30, october, 2014
London
02:46

Harrvel már a taxiban ülünk és hazafelé tartunk a kihalt utakon.
A belvárosban még nagy volt a forgalom, mint mindig, de a külvárosban, ahol mi lakunk, arra már nem mocorog senki.

- Tizennégy font harmincöt. - mondta a fuvar árát a sofőr mikor leparkolt.

Kifizettem, majd beténferegtünk a házba.
A nappaliban felkapcsoltam a lámpát és kifújtam magam, majd leestek a vállamról a cuccaim. Ezeket a Harryé is követte.

- Drága otthonom. - sóhajtottam.
- Itt hagyom a táskákat, holnap lejövök érte. Jó éjt édes. Jössz te is? - mászott fel a lépcsőn.
- Nem még, menj csak. - mondtam és elindultam a konyhába kávét főzni, mert képes lettem volna állva elaludni.

Kesőbb kicsit már felpörögve cipeltem fel mindent ami a nappaliban maradt a szobánkba. Mikor megláttam, hogy szerelmem arcát milyen édesen torzítja el a párnája, nem bírtam ki, hogy ne mosolyodjak el rajta és le is fényképeztem.

- Sajnálom ami fog történni. - nyomtam egy csókot az arcára.

4 megjegyzés: